Magyar önkéntesek az 1863-as lengyel felkelésben

Emléktábla Batorz mellett

Az 1863. januári felkelés

A krími háborúban meggyengülő Oroszország nyugati területein újra magára talált a lengyel függetlenségi mozgalom, amelyre a cári hatóságok egyre keményebb megtorlással válaszoltak. 1861. április 8-án fegyverrel vertek szét egy varsói utcai tüntetést. Több mint százan meghaltak és legalább kétszázan megsebesültek. Válaszul, a cár kihirdette az ostromállapotot a Lengyel Királyság területére. A katonai kormányzat célja a lengyel függetlenségi erők felszámolása volt. A varsói erődbörtön (Cytadela) lengyel hazafiakkal telt meg.

Az illegalitásban működő lengyel függetlenségi mozgalom két irányzatra szakadt. A „fehérek” az „organikus munkában” hittek, a nemzeti tudat kiépítését az oktatáson keresztül képzelték el, politikailag pedig autonómiában gondolkodtak. A „vörösök” a radikális hazafiakat fogták össze, akik 1862-ben létrehozták a Központi Nemzeti Bizottságot és felvállalták a nyílt harcot a megszállókkal szemben.

A felkelés 1863. január 22-én robbant ki. A Központi Nemzeti Bizottság átalakult Ideiglenes Nemzeti Kormánnyá. Első kiáltványában jobbágyfelszabadítást hirdetett, így a parasztságot maguk mellé állították. A Nemzeti Kormányt idővel átvették a „fehérek”. Megszerveztek egy „földalatti” partizánállamot törvényhozó- és végrehajtó hatalommal, titkos állami ügyintézéssel, postával, adóhatósággal, iskolákkal és sajtóval. A felkeléshez tömegével csatlakoztak a cári hadsereg besorozása elől menekülő lengyel fiatalok. Az 1864 őszéig elhúzódó felkelésben több mint 1200 kisebb-nagyobb csatát vívtak a felek. A reguláris orosz erőknek nagy gondot okoztak a kisebb csoportokban támadó lengyel csapatok. Végül ez a felkelés is elbukott.

Romuald Traugutt, 1863 októbere és 1864 augusztusa között a felkelés vezetője. A felkelés leverése után kivégezték.

Magyarok a felkelésben

A felkelést elsősorban az emigrációban élő Kossuth Lajos támogatta, aki jelentős diplomáciai erőfeszítéseket tett annak nemzetközi támogatásának megszerzése érdekében. Tervei szerint egy magyar légió bevetésével összekapcsolhatták volna a magyar és a lengyel függetlenség ügyét. A lengyel Nemzeti Kormány azonban eleinte nem tartott igényt a magyar segítségre, mivel attól féltek, hogy ebben az esetben Ausztria sem marad tétlen és megsegíti az orosz hadsereget. Másfelől a lengyelek erőt akartak felmutatni, hogy egyedül is képesek kivívni a függetlenségüket.

Idővel a helyzet változott. A várt nemzetközi támogatás nem érkezett meg. 1864. március 8-án megkötötték a magyar lengyel szövetségi szerződést (magyar részről Klapka György készítette elő), amelyben a felek vállalták, hogy kölcsönösen megsegítik egymást Ausztria és Oroszország ellen. A magyar légió megalakítása azonban már elkésett. Ugyanakkor a magyar társadalom rendkívüli módon szimpatizált a lengyel felkeléssel. A sajtó objektíven tudósított a háború menetéről. A magyar költők versekben fejezték ki szolidaritásukat a felkelőkkel szemben.

A határokon több száz magyar önkéntes kelt át, hogy csatlakozzon a partizánokhoz. 1863 őszén érkezett meg Esterházy Ottó kapitány, aki Melchów alatt esett el. 1863. szeptember 3-án a Panasówka mellett Nyáry Eduard őrnagy, október 6-án Batorz mellett Wallis őrnagy halt hősi halált. Pálfi Aladár lovasszázada pedig Lublin mellett tüntette ki magát. Összességében – mai ismereteink szerint – mintegy négyszáz magyar harcolt a lengyelek oldalán.

Teringette! egész világ
Fraternizál, sympatizál
Már a lengyel kérdés iránt.
Kishatalom, nagyhatalom
Jobboldalon – baloldalon
„Vivat narod polszki”… kiált.

A franczia excellenter
Csak nógatja csatára,
„Ne félj lengyel, ne hagyd magad!”
Szinte azt hinné az ember:
Hogy mellette bizonyára
Kardot ránt és fegyvert ragad.

Hát az angol? az is lángol
A lengyel sympathiától,
Olvassuk, hogy egyszer, másszor
Nagy meetingeket tartanak.
Tehát máshol sem hiányzik
A szép szó… és jóakarat.

Magyar! norvég! svéd! és olasz!
Nem érez-e rokonszenvet?
Már hogy is ne… érez biz az,
S pártját fogja a lengyelnek.
Mit tehetne unalmában?
Kávéházban és korcsmában.
Naponta csak arról beszél:
Hogy mindaz a felkelt lengyel,
– Ki eddig még nem esett el –
Rendre kaszál és gerebjél.

Lengyel sympathia (Handabanda, 1863. május 23.)

Készült a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében

Támogató: Wacław Felczak Alapítvány

© 2019-2021 POLHUNATION

Pin It on Pinterest

Share This
Verified by MonsterInsights

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás