Lengyel légió az 1848-1849-es magyar szabadságharcban

Józef Wysocki mellszobra a Múzeum kertben

Lengyelországot felosztották

A lengyel-litván államot három lépésben (1772-ben, 1793-ban és 1795-ben) felosztotta egymás között a Habsburg Birodalom, a Porosz Királyság és az Orosz Birodalom. Európa legnagyobb kiterjedésű állama eltűnt a térképről. A lengyel társadalom nem nyugodott bele megcsonkításába, majd teljes felszámolásába.

Először az államszervezet megreformálását tűzték ki célul és 1791. május 3-án elfogadták a világ második, Európa első polgári alkotmányát. Miután a szomszédos államok tovább csonkították az országot, 1794-ben Tadeusz Kościuszko vezetésével egy népfelkelés robbant ki, amelyet végül levertek és bekövetkezett a maradék terület felosztása is.
Ezért a lengyel társadalom nagy reményeket fűzött Bonaparte Napóleon keleti hadjáratához, aki 1807-ben Varsói Hercegség néven létrehozott egy lengyel államot. Napóleon bukása után ezt felszámolták és az 1815-ben sorra kerülő bécsi kongresszuson megalkottak egy Lengyel Királyságot („Kongresszusi Királyság”), amelyet az Orosz Birodalmon belül jelentős autonómiával ruháztak fel.

A lengyel autonómiát azonban I. Miklós cár folyamatosan felszámolta. Amikor 1830-ban Európán forradalmi hullám söpört végig Varsóban is kirobbant a felkelés a cári önkény ellen és a nemzeti függetlenség kivívásáért. A lengyelek küzdelme a kezdeti sikerek után elbukott (Osztrolenka, 1831) és a cár teljesen felszámolta a terület különállását. A megtorlás elől sok katonatiszt külföldre menekült, és a lengyel szabadságharc számos katonai vezetője közül sokan a majdani magyar szabadságharcban is részt vettek.

Lengyelország térképeken 1771 és 1830 között

A lengyel légió

1848. március 15-én kirobbant a magyar forradalom. Józef Bem a bécsi forradalom bukása után Budapestre érkezett és jelentkezett Kossuth Lajosnál, hogy az ekkor már mintegy 4000 Magyarországon tartózkodó lengyel fiatalt besorozzák a magyar hadseregbe. Vele szemben a szintén Budapestre érkező Józef Wysocki tábornok önálló lengyel légiókat szeretett volna belőlük szervezni. A magyar hadvezetés úgy döntött, hogy Bem az erdélyi magyar hadsereg irányítását veszi át, Wysocki pedig megalakítja a lengyel légiót. Utóbbi a tavaszi hadjárat minden csatájában részt vett. A lengyelek természetesen a Habsburgok és az 1849-ben megjelenő oroszok ellen a saját szabadságukért is harcoltak.

„Ma szívemelő ünnepségnek voltunk tanui. A magyar–lengyel csapat zászlójának felszentelése ma ment végbe déli 12 órakor a Nemzeti Múzeum udvarán. Délelőtt 11 órakor harmadfél száz lelkes lengyel szabadsághős vonult át fegyveresen a Duna hídján Budáról Pestre. A pesti hídfőnél a fővárosban székelő pattantyús ezred zenekara Rákóczi indulójával fogadá a harcias csapatot, mely az összegyűlt sokaságnak szűnni nem akaró éljenzése közt ment a Nagyhíd utcán és Országúton [ma Múzeum krt.] végig a Nemzeti Múzeum udvarára. Itt a porticus lépcsőzetén oltár vala rögtönözve; a lépcsőzetet, udvart és országutat megszámlálhatatlan néptömeg hullámzá végig. A csapat az épület homlokzata előtt hoszszában vala fölállítva; a néptömeg közt számos lengyelek, akik a múlt fájdalmait és a jövő reményeit hozzák magukkal e magasztos ünnepélyre. […]

A katonai tisztelgés után felhozaték dobszó és tábori zene kíséretében a lengyel és magyar színeket viselő zászló; a belvárosi plébános, főtisztelendő Sámuel úr megáldá és fölszentelé azt.

E vallási szertartást a szegezés követte. Az első szeget Ruttkay Józsefné veré be: „a nemes lengyel nemzet nevében!”. A másodikat Kossuth Lajos édesanyja, jelszava volt: „Szabadság és testvériség legyen a lengyel és magyar között győzelemben és halálban!” Főtisztelendő Sámuel úr következő jelszóval veré be a harmadik szeget: „örök legyen a frigy a magyarok és lengyelek között!”. Minden szegnél, mely a zászlóba veretett, egy lelkes jelmondat harsogott le, s minden jelmondatot a sokaság örömriadása követé.

A teljesen felkészült zászló ismét dobszó és tábori zene közt vitetett le a csapathoz. Sámuel úr lelkes magyar szónoklatot tartott a sokasághoz; melyet Wysocki parancsnok lengyel és egy lengyelnek német beszéde követett. Leírhatatlan volt a lelkesedés. Láttunk könnyezni ősz férfiakat, kik látták a múlt viharait, s kik hajótöréseikből semmit sem mentettek ki egyebet, mint ama reményt, miképp: „Nincs még veszve Lengyelország.”

Közlöny, I. évf. 84. sz. 1848. december 1.

Készült a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében

Támogató: Wacław Felczak Alapítvány

© 2019-2021 POLHUNATION

Pin It on Pinterest

Share This

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás