Jagelló Zsigmond és Szapolyai János
Janicsárok
A Szapolyai-család lengyel kapcsolatai Mohács előtt
A Szapolyai-család a Hunyadiak alatt emelkedett az ország leggazdagabb birtokosai közé. A három testvér közül Imre és István grófi címet szerzett és egészen a politikai hierarchia csúcsáig jutott (nádor), Miklós pedig erdélyi püspök lett. A Szapolyai-család rövid idő alatt a Hunyadiak és a Jagellók után a magyar trón legesélyesebb várományosává vált.
A királysághoz azonban nem elég a vagyon és a politikai hatalom, nemzetközi elismertség is szükséges volt. Ezért 1486-ban István feleségül vette a lengyel államalapító Piast-dinasztiából származó Hedviget. A házasságból két fiú (János és György), illetve két leány (Borbála és Magdolna) született. E frigy nem csupán megnövelte a Szapolyai-család presztízsét, hanem azt is eredményezte, hogy a gyermekekben anyai ágon immár (lengyel) királyi vér is csörgedezett.
Mátyás király halála után (1490) II. (Jagelló) Ulászló lett a magyar király Szapolyai István támogatásával. Ám miután Ulászló 1504-ben szélütést kapott, újra fellángolt a trónért folyó küzdelem. Hedvig igyekezett a gyermekeinek is királyi családból párt választani. Jánosnak Annát (Ulászló király lányát), Györgynek pedig Hunyadi Erzsébetet szánta. Végül Zsigmond lengyel herceg (1506-tól király) tett visszautasíthatatlan ajánlatot, miszerint feleségül veszi Borbálát. Időközben azonban Ulászlónak fia született (II. Lajos), Zsigmond és Barbara házasságára pedig csak 1512-ben került sor. Ez volt a Szapolyai-családban a második lengyel dinasztiával kötött házasság. Így a Jagellók utáni időszakra egyértelműen a Szapolyai János vált az elsőszámú király jelöltté. A Jagellók pedig így biztosították maguknak a Szapolyaiak lojalitását, illetve gyengítették a Habsburgok esélyeit a magyar trón megszerzésére.
Szapolyai János
A Szapolyai-család lengyel kapcsolatai Mohács után
1526-ban a mohácsi csatában nem csupán II. Lajos király, hanem Szapolyai György is elesett. Nem sokkal később Jánost királlyá választották, ám Habsburg Ferdinánd is igény tartott a koronára és kiszorította Jánost az országból. Mivel Zsigmond lengyel király északon a Lovagrenddel, keleten pedig az oroszokkal hadakozott, nem szándékozott János oldalán háborút indítani a török ellen. Azt azonban nem akadályozta meg, hogy János lengyel zsoldosokat fogadjon, aki a csatát így is elveszítette, majd a lengyelországi Tarnów városában talált menedékre.
Eközben a lengyel diplomaták igyekeztek közben járni János érdekeiben. Hieronym Łaski Konstantinápolyban tárgyalt a törökkel, majd a lengyelek Poznańban is tettek egy kísérletet a Ferdinánd és János közötti patthelyzet feloldására. Végül csak 1538-ban született meg a béke Váradon. Az országot felosztották és kimondták, hogy János halála után – örökös hiányában – Ferdinánd lesz az egész ország királya.
Ekkor Zsigmond újra segítséget nyújtott Jánosnak. Hozzáadta a második (Borbála 1515-ben meghalt) házasságából született Izabellát, akit Székesfehérváron királynővé is koronáztak (ez volt az utolsó fehérvári koronázás a magyar történelemben). A házasságból hamarosan megszületett a kis (II.) János, mint potenciális trónörökös. Ez a házasság immár a harmadik királyi dinasztiával köttetett frigy volt a Szapolyai családban. János azonban meghalt. 1541-ben Szulejmán elfoglalta Budát, Izabellára és a kis Jánosra hagyta Kelet-Magyarországot és Erdélyt.
„Ibrahim pasa Łaskihoz:
[…] Mondd meg nekem, kérlek, miért kellene nekünk átengedni Magyarországot a te uradnak? Milyen előnyért kössük meg vele ezt a szövetséget? Mert ha egyszer a mi urunk valakit magához köt, úgy támogatja azt kegyességének és barátságának oltalmával, hogy még egy porszem által sem engedné megingatni. Ha a te királyodnak adjuk az országot a szerződéskötés fejében, ha ezt vele megtesszük, akkor az ő barátainak barátai, ellenségeinek ellenségei leszünk. Vajon nem kell-e akkor bármilyen kérésére segítségére sietnünk? […] Miért tegye ezt az én uram? A te urad miatt? Bármiféle haszon, tiszteletadás, főhajtás és adófizetés nélkül? Csak ennyit érne urad barátsága? Drága ez a barátság, ezt az én uram nem vásárolja meg. Ki ellen fog segítséget nyújtani urad? […] Fogadd meg tanácsomat, add meg a tiszteletet az én uramnak, ígérj királyod nevében adófizetést – jobban jár ezzel urad, mint bármi mással. Mert másként sem uradnak, sem Ferdinándnak nem engedjük át Magyarországot.
Łaski Ibrahim pasához:
[…] Mivel az én uramnak most szüksége van a te urad segítségére, barátságára és szövetségére, mellőznötök kellene a magyar király közeledését csupán azért, mert az jelenleg nem hozna nektek gyümölcsöt? Mi haszna lenne a barátságnak és szövetségnek, ha csak hirtelenjében, pillanatnyi megszorultságban intézkednének általa? Nyilván semmi. Ugyanis ilyen módon csak az egyik fél húzna belőle hasznot, a másik meg semmit. Barátságot és szövetséget tehát a jövő érdekében létesítenek, s ezért erősítik meg írásbeli jóváhagyással és esküvel. […] folyton csak egy dologról, az adófizetésről értekezel. Már sokszor megmondtam, hogy tőlünk semmiféle adót nem fogtok kapni. De ha azt akarjátok, hogy tiszteljünk benneteket, mert, amint mondod, urad inkább tiszteletre vágyik, mint haszonra, adjátok vissza uramnak azt, amit Lajos király idején, s attól egészen idáig Magyarországon. Szlavóniában, Horvátországban elvettetek. Akkor tisztelni fogja az én uram a te uradat, és neki mindig mint nagyobbnak és tiszteletreméltóbbnak fog írni, védelmezőjének ismeri el – a gyakorolt kegyesség miatt. Így lesztek megtisztelve és nem másképpen, de adófizetésre ne gondoljatok, mert hiábavaló dolog a Holdból bárdot kovácsolni.
Łaski a török szultán előtt:
Küldetésben jövök legfényességesebb fölségedhez, az én legkiválóbb uralkodómtól, uramtól, Jánostól, Magyarország megválasztott és megkoronázott királyától, ennek az országnak összes rendeitől, akiknek a királyi ház fiágának kihaltával jogában és szabadságában áll önmaguk közül egy kipróbált vitézségű és igyekezetű férfit a királyi trónra emelni és megválasztani. Amikor azon leggyőzedelmesebb csatád után, melyben Lajost szétzúztad és pusztulásba kergetted, elfoglaltad Budát, majd őrizetlenül hagyva azt, eltávoztál, az ország bárói és az egész nép, minden sietség nélkül összegyűlve, érett és hosszas megfontolás után, végül az én uramat hívták meg a királyi méltóságra. Ő, mint fölséged előtt ismeretes, Erdélyt kormányozta és más jelentős vidékeket is birtokolt örökség gyanánt. Oly sok könyörgéssel kérlelve és híva elfogadta a felmagasztalást, főleg azt a célt tűzve maga elé, hogy hamarosan követeket küld majd hozzád, fogadd szívesen megkoronázását. E követek, egy veled létesítendő kölcsönös szövetség és kötelék létrehozására ajánlják föl neked őt magát és birtokait. […] Itt üdvözöl téged az én uram, a király, azt kívánva, hogy minél tovább élj jó egészségben, s uralkodjál a lehető legszerencsésebben. Azt óhajtja, legyen számodra kedves az ő felmagasztalása, megkoronázása. Oltalmadba ajánlja magát, mindig készen áll szolgálatodra, nemcsak Magyarországgal, hanem személyében és barátainak segítségével együtt, úgyhogy biztos lehetsz benne, országa és birtokai nem az övéi, hanem a tieid. Úgy akarja magát veled összekötni, hogy neked engedelmeskedik, megsegít minden ellenségeddel szemben. Elhatározta, hogy bármilyen balsorsban sem bízza magát másra, mint kegyes személyedre. Tehát tiéd az én uram, a magyar király, országával és minden vagyonával együtt, ne ismerd el őt másként királynak, csak mint minden alattvalójával együtt a te hívedet. Erre kér téged a lehető legalázatosabban.
A török szultán Łaskihoz:
Hálás szívvel fogadom királyod jóindulatát. Országa a háború és a szablya jogán meghódítva eddig is az enyém volt, nem az övé. Mégis, amikor meghallottuk, hogy ilyen szándékkal van, most már nemcsak azt az országot engedem át neki, hanem az osztrák Ferdinánddal szemben is segítségére sietek majd, úgyhogy máris mindkét oldalán nyugodtan fekve alhat a te urad. Kérését tehát, és a belém vetett bizodalmát hálás szívvel fogadom, minden gondját a magaménak fogom elismerni.
Ibrahim pasa Łaskihoz:
Testvér! Ettől fogva már királynak hívjuk uradat, és nem erdélyi bánnak, már urunk gyanánt tiszteljük, segítséget nyújtunk neki. Uram személyesen indul az ő ellensége ellen. Mit kell most már tovább tárgyalni? Nem követelünk sem adót, sem ajándékot, gondoskodni kívánunk urad háborítatlanságáról. Kérlek, írd meg neki, mindenképpen kerülje a csatát, mert legkisebb balsorsa, megalázása közös immár a szultánéval. Így hát meg kell írni az okiratot a szerződésről, s én gyorsan elbocsájtalak téged.”