Jagelló Izabella és Szapolyai János

Jagelló Izabella magyar királynő neve a 10. osztályos „új generációs” történelem tankönyvben mindössze kétszer szerepel, az 57. és az 59. oldalon. Annyit tudunk meg róla, hogy 1539-ben I. János király feleségül vette, majd annak halála után, 1541-ben Buda elfoglalásakor Izabella gyermekével, János Zsigmonddal I. Szulejmán fogságába esett.

Sem korábbi, sem későbbi tevékenységéről nem ír a tankönyv. Nem tudjuk meg, hogy miért és hogyan lett János király felesége, ahogy azt sem, hogy Izabella apja, I. (Öreg) Zsigmond lengyel király milyen diplomáciát folytatott Magyarország érdekében, és hogy Szapolyai halála után milyen mértékű lengyel befolyás érvényesült a keleti Magyar Királyság belső életében. Pedig ezek ismerete nélkül nem érthető meg később Báthory István lengyel királlyá választása sem.

Az alábbiakban a tankönyvi szöveget felhasználva, azt kiegészítve megismerkedünk Jagelló Izabella özvegy magyar királynő és fia uralkodásának történetével  és rávilágítunk a magyar-lengyel kapcsolatok egy ismeretlen, de rendkívül izgalmas fejezetére.

A mohácsi csatavesztés és II. Lajos király halála után, még 1526-ban, a köznemesség és a főurak egy része királlyá koronázta Szapolyai János erdélyi vajdát (1510-1526), míg másik csoportjuk, Habsburg Mária özvegy királyné embereivel kiegészülve Habsburg I. Ferdinándot választották királynak. Ferdinánd megkoronázására csak egy évvel később, 1527 őszén került sor.

Szapolyai János húga Borbála a lengyel uralkodó, a Jagelló-házból származó I. (Öreg) Zsigmond felesége volt 1512-1515 között, két leányuk született. Ez a családi kapcsolat is hozzájárult a Jagellók és a Szapolyaiak közötti későbbi jó viszonyhoz. A Szapolyai-testvérek édesapja Szapolyai István Magyarország nádora, édesanyjuk a Piast-házból származó Hedvig tescheni/cieszyni hercegnő (1469-1521) volt.

A két legitim magyar király között fegyveres harc kezdődött az ország egésze fölötti uralomért. A nyugati országrészt birtokló Ferdinánd kezdetben sikereket aratott János király csapatai ellen, aki haderejével előbb Erdélybe vonult vissza, majd a Lengyelországba, Tarnów várába menekült. János 1526-1528 között folyamatosan igyekezett az európai uralkodók között szövetségeseket és támogatókat keresni, sikertelenül. A Velencei Köztársaság és I. Ferenc francia király biztatására lépett kapcsolatba a szultánnal, aki egyébként már ettől függetlenül is tervezte az újabb hadjáratot Magyarország ellen. A közhiedelemmel ellentétben követe, a lengyel nemesúr, Hieronymus Łaski nem azért ment a szultánhoz, hogy az ország vazallusságát felajánlja a nagyúrnak, hanem fő célja az volt, hogy János királyságához a szultán beleegyezését valamiképpen, a lehető legkisebb áldozattal megszerezze. 1528 elején létre is jött a „szövetségi szerződés” Szulejmán és János király között, amely természetesen nem egyenrangú felek szövetsége volt, ám az is igaz, hogy az éves adó megfizetését a szultán nem kívánta meg Jánostól.

Az 1529. évi oszmán hadjárat Bécs ellen indult, amit ugyan nem foglaltak el, de a hazatérőben lévő szultáni hadak szeptemberben Budára is betértek, és a szultán kegyéből az ország „trónjára ültették”, azaz beiktatták királyságába Szapolyai Jánost. Ezzel az aktussal I. János király elismerte a szultán főhatalmát országa fölött, Magyarország két részre szakadt. János király ezt követően török segítséggel visszaszerezte a Tiszától keletre lévő országrészt és Budát. Ferdinánd és János az 1530-as években folytatott tárgyalások végén, Váradon békét kötöttek, amelyben kimondták, hogy a status quo szerint megosztják a királyi hatalmat a Magyar Királyság fölött, viszont János halála után – még ha időközben fiúgyermeke születne is – az ország általa uralt keleti része a Habsburgok jogara alá kerül (1538).

Szapolyai János királysága (Nagy Béla térképe)

János király a következő évben váratlanul megházasodott. I. (Öreg) Zsigmond lengyel király lányát, Jagelló Izabellát vette feleségül és 1540-ben fia született. A király már csak halálos ágyán értesült a gyermek megszületéséről, de megeskette híveit, hogy fiát királlyá teszik, és országrészét megőrzik János Zsigmond István hercegszámára. A váradi békét e végrendelettel János király érvénytelenítette.

A krakkói palotában, 1539. január 31-én lezajlott előzetes esküvő alkalmából Samuel Maciejowski alkancellár ura nevében ünnepi beszédet mondott, majd ő fogalmazta a februárban keltezett királyi végzést is, amelyben így írt:

„ …szentséges királyi felsége meg van győződve arról, hogy ez a barátsághoz járuló új kapocs nemcsak mindkét királyi családot, hanem a szomszédos országokat, Magyarországot és Lengyelországot sokkal erősebb szálakkal és csaknem acélkemény kötelékkel fogja összekötni”

Verancsics Antal délszláv származású humanista, Szapolyai egyik diplomatája nászdallal köszöntötte az ifjú párt:

„A szarmata-szkíta „frigyből” nem egy alacsony és gyenge, hanem egy igen bátor és erős nép fog származni. Egy célja lehet az ilyen utódoknak: a vad törökök megfékezése, s az ország határainak kiterjesztése!”

Oborni Teréz mesél nekünk Öreg Zsigmond és Szapolyai János kapcsolatairól
Ki volt Öreg Zsigmond, milyen kapcsolatai voltak a magyarokkal?

I. Zsigmond, más néven Öreg Zsigmond 1506 és 1548 között lengyel király és litván nagyfejedelem volt. Testvérei között számos királyt találhatunk: II. Ulászló magyar, János Albert és Sándor pedig lengyel királyok voltak. Anyai ágon árpád-házi ősökkel büszkélkedhettek, IV. Béla magyar király 8. generációs leszármazottjai voltak. Anyja, Habsburg Erzsébet Mátyás király legnagyobb politikai ellenfele volt és elérte, hogy Mátyás halála után egyik fiát, II. Ulászlót ültessék a magyar trónra.

Zsigmond 1512-ben feleségül vette az egyik legnagyobb magyar földbirtokos, Szapolyai István (1492-től Magyarország nádora) lányát, Szapolyai Borbálát (Szapolyai János testvérét). Borbála azonban 1515-ben meghalt, így Zsigmond magyar kapcsolatai egy időre megszakadtak. Habsburg ajánlásra feleségül vette a milánói herceg lányát, Bona Sforzát. Házasságukból született 1519-ben Jagelló Izabella, aki később Szapolyai János magyar király felesége lett és Jagelló Anna, aki majd a lengyel királlyá választott Báthory István felesége lesz 1576-ban.

1516-ban II. Ulászló magyar király halála után Zsigmond is igyekezett megszerezni a trónt, de a Habsburgokkal kötött szerződése ezt megakadályozta, így a 10 éves unokaöccsét II. Lajost koronázták meg magyar királlyá. Joggal tehető fel a kérdés: elkerülhető lett volna-e a mohácsi tragédia, ha Szapolyai Borbála nem hal meg ilyen korán és az erős hátországgal és hadsereggel rendelkező Zsigmondot választják magyar királlyá a gyermek Lajos helyett? Erre természetesen nem tudhatjuk a választ.

Öreg Zsigmond király, aki a mohácsi vereség után egy ideig maga is pályázott a magyar trónra, de erről lemondva, Szapolyai János oldalára állt, mivel aggasztotta a Habsburgok túlzott térnyerése Kelet-Európában. Így a váradi béke után, János királyságának támogatása és szövetségkötés céljából is, hozzáadta leányát a magyar királyhoz. Házasságukból 1540-ben megszületett János Zsigmond István herceg, akit két hónaposan, 1540 szeptemberében a magyar rendek a Rákos mezején II. János néven királlyá választottak.

Buda elfoglalása után Zsigmond immár a török veszélytől tartott jobban, így fiát és törvényes utódát, Zsigmond Ágostot II. Ulászló unokájával, I. Ferdinánd lányával, Habsburg Erzsébettel házasította össze. I. Zsigmond mindig is nagy figyelemmel követte a magyar eseményeket, hiszen Magyarországot második hazájának tartotta. János király halála (1540) után is szoros kapcsolatban állt leányával, Izabella özvegy magyar királynővel, de a Szapolyai-párti magyar főurakkal is levelezett. Tudta, hogy Ferdinánd Buda ellen készül, ezért megpróbált közvetíteni Ferdinánd és Izabella között, hogy a békés megegyezést létre hozza. Kezdetben azt javasolta lányának, hogy tartsa be a váradi békét, országát adja át Ferdinándnak, és kellő kárpótlás fejében térjen haza Lengyelországba. Mivel ez a javaslata a Szapolyai-párti magyar urak ellenállása miatt nem válhatott valóra, ettől kezdve a lengyel diplomácia arra koncentrált, hogy biztosítsa Izabella és fia személyi biztonságát, de továbbra is igyekezett összebékíteni a magyar királyságért küzdő feleket.

Összességében elmondható, hogy Zsigmond a Szapolyaiak – azaz leánya és unokája – és a Habsburgok magyarországi érdekeinek ellentétét békés eszközökkel kívánta rendezni. Zsigmond figyelmét ekkoriban még északon a Német Lovagrend, keleten pedig III. Iván orosz nagyfejedelem támadásai kötötték le, ezért volt számára fontos, hogy nyugatról és délről biztonságban tudja országát. 1525-ben a törökkel békét kötött.

A lengyel király félelmei igazolódtak. I. János halála után 1540-41-ben Ferdinánd hadsereget küldött Buda elfoglalására, ám a várat a Szapolyai-párti urak tartották birtokukban, és Fráter György vezetésével hónapokig visszaverték a Habsburg hadak ostromát. 1541 tavaszán azonban Szulejmán szultán vezetésével hatalmas hadsereg indult Buda felé, névleg a kis királyfi, a szultán szövetségese gyermekének megsegítése céljából. A szultán janicsárjai 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján kardcsapás nélkül elfoglalták Budát. A szultán megkímélte a fogságába került János Zsigmond és Jagelló Izabella életét, ám kiűzte őket a budai várból a Tiszától keletre lévő országrészt adta át nekik, hogy ott uralkodjanak, mégpedig két török szandzsákként (Erdély és a Temesköz) nevezve meg a területet, amivel jelezte, hogy az egész ország urának tartja magát. Izabella és gyermeke Erdélyben, Gyulafehérváron rendezte be új uralkodói központját. Buda török kezén maradt, egy új oszmán tartomány (vilájet) székhelye lett Így a Duna mentén megszállt területsáv (Hódoltság) kialakulásával az ország három részre szakadt.

Izabella és a csecsemő János Zsigmond Szulejmán szultán előtt (török miniatúra)

1544-ben a piotrkówi szejm napirendjén szerepelt az Erdélyben élő Izabella és János Zsigmond megsegítése. A lengyel nemesek jelentős része a török elleni hadjáratot sürgette. Végül a török ellen nem indított Zsigmond hadjáratot, de jelentős lengyel erőket küldött Erdélyben Izabella védelmére

Izabella és fia erdélyi uralkodása alatt alakult ki Erdélyben a vallási türelem politikája a katolikusok és a protestánsok között, valamint megnyílt az út az antitrinitárius tanok előtt. Lengyelországból érkeztek Erdélybe az ariánusok is. Az erdélyi vallásszabadság a lengyel-litván államban kialakult gyakorlatot követte.

A Zsigmond halála (1548) után lengyel trónra lépő II. Zsigmond Ágost (1520-1572) folytatta apja politikáját. Célja nővére és unokaöccse kelet-magyarországi uralmának támogatása volt, amellyel nem csak a Habsburgokat gyengítette, hanem Lengyelország biztonságát is erősítette a kelet-európai térségben.

Izabella uralkodói pecsétje (1548)

1541 után a keleti országrész bel- és külügyeit Izabella és fia, II. János választott király nevében, sőt legtöbbször helyettük is, Fráter György (1482-1551) helytartó, kincstartó, főbíró és váradi püspök irányította. A kezdetben Szapolyai-párti főúr Buda eleste után arra az álláspontra jutott, hogy csak a leghatalmasabb európai keresztény dinasztia, a Habsburgok tudják az oszmánokat kiűzni Magyarországról, ehhez azonban a keleti és a nyugati országrész egyesülésére van szükség. Fráter György, miközben igyekezett Ferdinánd magyar király hatalma alá juttatni a keleti királyságot, a szultáni udvarral is jó kapcsolatokat próbált fenntartani annak érdekében, hogy az ország a török pusztító hadjárataitól megmeneküljön. Ez a korábban tévesen oktalan „hintapolitikának” nevezett, valójában jól indokolható taktika csak egy ideig vezetett sikerre. A Fráter György akaratából 1549 őszén tető alá hozott nyírbátori egyezményben Izabella királyné és fia lemondott Ferdinánd javára a keleti országrészről, cserébe Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket, kellő évjáradékot, és kárpótlást kaptak. Fráter Györgynek sikerül elérnie, hogy I. Ferdinánd Erdélybe bevonuló katonasága 1551 nyarán átvegye a hatalmat, sőt az erre válaszul érkező oszmán hadakat 1551 telén még vissza is tudta verni. Az oszmán katonai vezetőkkel való kapcsolatai azonban gyanússá tették őt a bécsi udvarban, és Ferdinánd megadta az engedélyt katonai helytartója, Castaldo tábornok számára György barát megölésére. A merénylet 1551. december 17-én Alvincen történt

Nagy Béla térképe
Magyarország és Izabella történet 1541 és 1551 között

János Zsigmond 11 és 16 éves kora között Lengyelországban élt, ahol nem csupán a lengyel nyelvet sajátította el, hanem a kornak megfelelő magas szintű oktatásban is részesült. Egyik oktatója a kor legjelentősebb lengyel humanista tudósa és teológusa, Albertus Novicampianus/Wojciech Nowopolski volt, mellette a királynő kíséretében lévő Csáky Mihály, szintén humanista képzettségű gyulafehérvári kanonok tanította a fiatal herceget.

Az ország keleti része Habsburg fennhatóság alá került, amit az Oszmán Birodalom nem hagyott válasz nélkül. A Porta 1552-ben büntetőhadjáratot indított Magyarország ellen, amely főként a Temesköz és a Tiszántúl meghódítását tűzte ki célul, míg a budai pasa a nógrádi várakat támadta. 1552-ben elesett Temesvár és Szolnok, de Eger várát a törökök nem tudták elfoglalni. Az utolsó Szulejmán szultán által vezetett hadjáratra 1566-ban került sor. Szigetvár várát Zrínyi Miklós és katonái hősi halála ellenére sem sikerült megvédelmezni az oszmán hadaktól. A csata alatt Szulejmán is meghalt, utóda II. Szelim szultán (1566-1574) lett, aki a Habsburgokkal megkötötte a két nagyhatalom közötti befolyási övezeteket elkülönítő Drinápolyi békét (1568).

Izabella Barabás Miklós 19. századi festményén

A Porta Izabella és fia távozása után fenyegető leveleket küldött és a királyi család visszahívására ösztökélte a kelet-magyarországi rendeket. Erre azonban csak akkor került sor, amikor a szultán 1556-ra egy újabb Magyarország elleni hadjáratot tűzött ki. 1556 márciusában az erdélyi országgyűlés kimondta az elszakadást Ferdinándtól:

„Annak okáért ez mai napon a mi urunk gyermekét, a János király fiát vettük magunknak fejedelmül és királyul egyenlő akaratból, kinek az ő méltósága szerént minden hívséggel, mint urunknak leszünk és vagyunk is.”

Az oszmán fenyegetettségtől megrémült Habsburg I. Ferdinánd 1556 júliusában lemondott a keleti részek fölötti uralomról a Szapolyaiak javára.

Izabella és a lengyelek Erdélyben 1556 után

Izabella és II. János 1556 őszén tért vissza Erdélybe és folytatta a keleti Magyar Királyság államának megszervezését.

Izabella 1559-ben elhunyt, az uralmat fia vette át, még mindig a választott királyi (Electus Rex) címet viselve. Az 1560-as években rendszeres tárgyalások folytak II. János választott király és I. Miksa megkoronázott magyar király között a keleti országrész és annak uralkodója közjogi helyzetéről. Ezek eredményeképpen született meg 1570-71-ben a speyeri szerződés, amely megteremtette az Erdélyi Fejedelemséget. II. János a megállapodásban lemondott a választott királyi címről és helyette fölvette az „Erdély és Magyarország hozzákapcsolt Részeinek (Partium) fejedelme” titulust.

II. János neve fölmerült gyermektelen II. Zsigmond Ágost lengyel király utódjaként, ám az új erdélyi fejedelem egy évvel előbb halt meg (1571), mint nagybátyja. Előbbivel kihalt a Szapolyai-ház, utóbbival pedig férfiágon kihalt a Jagelló-dinasztia is. A lengyel trónt az Erdélyben hatalomra kerülő Báthory István foglalja el 1576-ban, s vele elnyeri Jagelló Anna kezét is.

Ajánlott olvasmány:

  • Oborni Teréz: Az ördöngös Barát. Fráter György (1482-1551). Pécs-Budapest, 2017.
  • Kapronczay Károly: A magyar-lengyel történelmi kapcsolatok évszázadai. Budapest, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2000, 45-47.
  • Karol Biernacki: Lengyel-magyar történelmi olvasókönyv. Szeged, 2018, 70-75.
  • Norman Davies: Lengyelország története. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 124-129.
  • Orgona Angelika: Jan Zygmunt. János Zsigmond lengyelországi udvara. Folia Historica. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Évkönyve. XXI. 1998-1999. 5-32.
  • Verancsics Mihály nászdala Szapolyai János és Jagelló Izabella esküvőjére (1539). In: Lymbus 2012–2013: Magyarságtudományi Forrásközlemények. Szerk.: Ujváry Gábor, Lengyel Réka, Nyerges Judit. Budapest, MTA BTK, 2014, 25-43.
  • Szymon Brzeziński: A Jagellók és Magyarország 1541-ben. In: Tanulmányok Budapest Múltjából, 42 (2017), 77-84.

Pin It on Pinterest