I. Ulászló magyar király

I. Ulászló

I. Ulászló emléktáblája a Hadtörténelmi Múzeum falán

A Jagellók

A lengyel-litván Jagelló-dinasztia magyarországi uralkodását a közvélemény általában negatívan ítéli meg. E korszak úgy szerepel a tankönyvekben is, mint a pártoskodás és a gyengülő központi hatalom időszaka, amely törvényszerűen vezetett el a mohácsi vereséghez.

A lengyel történetírásban ugyanakkor a Jagelló-korszak pozitív időszakként jelenik meg. Az 1385-ben megkötött krewói egyezmény következtében Nagy Lajos magyar és lengyel király lánya, Hedvig feleségül ment Jagelló (Jogaila) lengyel nagyfejedelemhez. A házasságra és egyben a dinasztia-alapításra 1386-ban került sor. Ezzel létrejött a lengyel-litván perszonálunió, amelyet 1569-ben reálunióvá, tehát a király személytől független államszövetséggé alakítottak át. A lengyel-litván állam Európa legnagyobb kiterjedésű és egyik legerősebb állama volt.

A XV-XVI. század fordulóján a Jagelló-dinasztia tagjai uralkodtak a mai Lengyelország, Litvánia, Belarusz, Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Magyarország, valamint Erdély területén és Horvátország északi részén is. Amikor a dinasztia 1572-ben férfiágon kihalt, Jagelló Anna és Báthory István házasságával részben továbbörökítették a vérvonalat. A lengyel-litván államközösség egészen 1795-ig fennmaradt.

A Jagelló-dinasztia uralmának kiterjedése a XV-XVI. század fordulóján

I. Ulászló király ábrázolása

I. Ulászló magyar királlyá választása

Ulászó és Hedvig fia 1424-ben született meg Krakkóban, majd apja halála után 1434-ben mindössze 10 évesen foglalta el a lengyel trónt III. Ulászló néven. Magyarországon 1439-ben elhunyt Habsburg Albert király, s mivel fia, V. László csak halála után néhány hónappal született meg, felesége, Luxemburgi Erzsébet régensként kormányozta az országot.

1440-ben még III. Ulászló lengyel király is csupán 16 éves volt, így nevében Zbigniew Oleśnicki krakkói püspökkel az élen egy régenstanács vezette Lengyelországot. A lengyel vezető elit azonban már jóval korábban is tett erőfeszítéseket arra, hogy házasság révén a Jagelló-dinasztia számára biztosítsa a magyar trónt. Erre Nagy Lajos lányán, Hedvigen keresztül vér szerinti joguk is volt. Erőfeszítéseiket egy magyar főúri csoport is támogatta, amely a Habsburgokkal szemben a Jagellók magyarországi uralmát látta volna szívesen.

Amikor Albert fiú örökös nélkül elhunyt egy lengyel küldöttség érkezett Budára, amely elérte, hogy egy magyar delegációt Krakkóba küldjenek Ulászlóhoz. Ennek tagjai voltak az egyébként Habsburg-párti előkelőségek is, mint Szécsi Dénes esztergomi érsek, Garai László macsói bán, Cillei Ulrik Zagoria és Cille grófja. A megállapodás megszületett: 1440. március 8-án III. Ulászló lengyel királyt I. Ulászló néven magyar királlyá választották.

Ulászló király Magyarországon

Mire Ulászló Magyarországra érkezett megszületett Albert és Erzsébet gyermeke, V. (Utószülött) László, akit az esztergomi érsek Székesfehérváron királlyá is koronázott. Az ország két pártra szakadt, ami lehetetlenné tette, hogy Ulászló polgárháború nélkül vegye birtokba a Magyar Királyságot. Bár Ulászló mögött állt az ország előkelőinek jelentős része, a Szent Koronával nem rendelkezett és Erzsébet nem is adta ki számára. 1440 nyarán azonban Ulászló mellé álltak a rendek is, V. Lászlót pedig megfosztották a tróntól. Ezt követően Szent István ereklyetartójáról levett koronával Ulászlót is megkoronázták.

Erzsébet azonban nem nyugodott bele a trón elvesztésébe. A hatalomból kiszorult főurakkal szövetkezve felbérelték Jan Jiškra cseh zsoldosvezért, aki 5000 katonájával támadott a király seregeire. E trónviszályban emelkedett fel Újlaki Miklós, Hunyadi János és Ország Mihály Ulászló oldalán. Újlaki és Hunyadi erdélyi vajda, Ország pedig nádor lett. A király mellett az ország irányításában több lengyel főúr is részt vett.

Ulászló végül legyőzte Erzsébet és V. László táborát. A békekötés részeként a királyné idősebb lánya, Anna Ulászló, a fiatalabb pedig a király öccse, Jagelló Kázmér lengyel és litván herceg jegyese lett. Erzsébet halála miatt azonban a béke semmissé vált.

Hunyadi János ábrázolása

A várnai katasztrófa

I. Ulászló rövid uralkodása a török elleni hadjáratok jegyében telt. Ezért is választották királynak. Hunyadi János “hosszú hadjárata” után 1443-ban ugyan tíz évre szóló békét kötött a király a szultánnal, a következő évben azonban a pápa biztatására megszegte a megállapodást.

A hadjárat a várnai csatával ért véget, ahol a király elesett, Hunyadi pedig nagy nehézségek árán jutott haza. A Jagellók első magyarországi uralkodása így tragédiával ért véget.

“Mikor azután Murád szultán Várnánál találkozott az átkozott magyarokkal, igen heves harc keletkezett, amelyben az ágyú- és puskagolyók, meg a nyilak úgy hullottak egymásra mind a két részről, mint az istennyila. Az átkozott király a középen foglalt állást; az átkozott Jankó a jobb szárnyról, Kara Mikhál [Szilágyi Mihály] pedig a bal szárnyról intézett támadást Murád szultán ellen, sőt Murád szultán seregének két szárnyát kimozdították helyükből.

Azonban az anatóliai sereg igen hevesen küzdött a hitetlenekkel… Az anatóliai beglerbég vértanúvá lőn. Amint az anatóliai sereg a beglerbég elestét látta, szétszóródott. Mihelyt a ruméliai sereg és az akindzsik megpillantották az anatóliai hadosztály rendetlen futását, ők is megfutottak… az átkozott király szívében az ördög kísértése diadalmaskodott s ez elbizakodottá tette őt; ez elbizakodottságában hősnek hívén magát azt gondolta, hogy a sereget ő egyedül szétveri és ezért a középpontra rohant, hol Murád szultán állott. A hadrend széléhez érve a király lova megbotlott, az átkozott király pedig arccal leesett róla. Két janicsár volt éppen azon a helyen…, akik az átkozott király fejét levágták és Murád szultánhoz vitték… A király fejét lándzsára szúrva magasra emelték s a kikiáltók négy felé ezt kiáltották: „E fej a király feje!”

Megtudván pedig a futó sereg, hogy az a király feje, azonnal visszatért Murád szultán mellé. Amint a hitetlenek serege látta a király elestét, innen az átkozott Jankóhoz futottak és hírt adtak neki, aki – látva a helyzetet – nem engedte a sereget szétszóródni. Némelyek úgy beszélik, hogy amikor az átkozott Jankó látta, hogy a hitetlen sereg futni akar, ezt mondta nekik: „Hej, mi ide nem a királyért jöttünk, hanem vallásunkért jöttünk!” – s e szavakkal megállította a seregét. Ekkor az átkozott Jankó ismét megtámadta az iszlám hadát, de mikor látta, hogy a megfutott muzulmán sereg visszajött Murád szultánhoz és így megsokasodott: akkor a piszkos Jankó búnak eresztve fejét megfutott, mit látván a hitetlenek, ők is futásra vették a dolgot. Mikor az iszlám serege látta a hitetlenek futását, mindenfelől üldözni kezdte őket…”

A várnai csata (Egy névtelen török történetíró krónikájából)