A magyar kormány és a német-lengyel konfliktus 1939-ben
Előzmények
Adolf Hitler az Anschluss után elszánta magát a közép-kelet-európai régió átrendezésére. Az 1938. szeptember 29-én Münchenben megrendezett nemzetközi konferencián Nagy Britannia, Franciaország és Olaszország jóváhagyta Csehszlovákia feldarabolását, így október első hetében a Szudéta-vidéket Németországhoz csatolták. Lengyelország kihasználta az alkalmat és visszaszerezte a csehszlovákok által 1920-ban elfoglalt Olzán túli területet.
Ekkor Hitler „ajánlatot” tett a lengyel kormánynak: Gdańsk Szabad Várost csatolják a Harmadik Birodalomhoz és építsenek Pomeránián át egy extraterritoriális autópályát (korridor) Kelet-Poroszországba, Lengyelország csatlakozzon az antikomintern paktumhoz és vegyen részt Németország oldalán a Szovjetunió elleni háborúban. Cserébe a németek garantálták volna Lengyelország nyugati határait. A berlini ajánlat elfogadása egyenlő lett volna a lengyel külpolitika legfontosabb elveinek feladásával. Józef Piłsudski azt tanácsolta utódjainak, hogy Berlintől és Moszkvától egyenlő távolságot tartsanak, Józef Beck külügyminiszter pedig következetesen ki akart tartani emellett az elv mellett. Hitlert visszautasította.
Eközben folytatódott Csehszlovákia feldarabolása. 1938. november 2-án megszületett az „első bécsi döntés”, amely értelmében Magyarország visszafoglalta Felvidék és Kárpátalja egy részét. Miután pedig Josef Tiso szlovák miniszterelnök kikiáltotta a független Szlovákiát, március 15-18. között a magyar hadsereg visszafoglalta teljes Kárpátalját. Ezzel egy nagyjából 180 km hosszú szakaszon létrejött a közös magyar-lengyel határ.
Józef Beck lengyel külügyminiszter
A Teleki-kormány és a német követelések
Hitler a lengyel elutasításra fel volt készülve. 1939. április 4-én parancsot adott a Lengyelország elleni támadás előkészítésére, egy héttel később pedig már a német vezérkar előtt feküdt a „Fall Weiss” hadművelet terve. A támadás előtt egyetlen akadály tornyosult még, a Szovjetunió. A Harmadik Birodalom mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza egy esetleges angol-francia-szovjet koalíció létrehozását. A siker érdekében pedig visszautasíthatatlan ajánlatot tett Sztálin számára Lengyelország és a balti államok felosztására. A szovjeteket nem kellett győzködni, azonnal elfogadták a javaslatot: 1939. augusztus 23-án aláírták a Molotov-Ribbentrop paktumként ismert megállapodást.
A magyar kormány kezdettől tudott a németek szándékairól és egyfelől állandóan igyekezett elhárítani a német kéréseket, másfelől folyamatosan tájékoztatta a lengyeleket a németek terveiről. Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter konzekvensen kitartott azon álláspontja mellett, hogy Magyarország semmilyen körülmények között nem vesz részt a németek oldalán egy esetleges Lengyelország ellen indított háborúban. Ezt Teleki tudatta Hitlerrel, követe útján pedig megnyugtatta a lengyel kormányt is. Hitler állandó nyomás alatt tartotta a magyar kormányt, amelyet szövetségeseként tartott számon. Teleki azonban nem tehette meg, hogy a magyar-lengyel történelmi hagyományokat felrúgva csatlakozzon a németekhez, de nem akarta elveszteni teljesen az antant jóindulatát sem. Az 1939. szeptember 1-jén megindított német támadásban Magyarország minden német próbálkozás ellenére sem vett részt.
Közép-Európa 1939. március 18. után
A Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékában kijelölt szovjet-német határvonal éppen a magyar-lengyel közös határon húzódott. E szakasz a szovjetek fennhatósága alá került. Amennyiben a magyar hadsereg e határvonalon át támadást indított volna Lengyelország ellen, úgy nem sokkal később a szovjet hadseregbe ütközött volna.
Érdekesség, hogy szeptember elején Ribbentrop területeket is felajánlott Magyarorság számára a Dnyesztertől délre eső vidéken, miközben e területeket egyértelműen a Szovjetuniónak juttatta a paktumban.
A magyar kormány ezt az ajánlatot is egyértelműen visszautasította. A szovjetek pedig szeptember 17-én indították meg támadásukat.
„A tengely politikájához híven, bármily kínos szerep is ez a lengyelekkel szemben élő népi szimpátiánk tükrében – természetesen a Német Birodalom mellé állunk, de fegyveres akcióban Lengyelország ellen sem közvetve, sem közvetlenül részt venni nem vagyunk hajlandók. A „közvetve” alatt azt a támadási formát értem, hogy minden olyan követelés, hogy német csapatok gyalog vagy járművekkel, vagy vasúton Magyarország területén áthaladjanak Lengyelország megtámadására, vissza lesz utasítva. Ha a németek erre erőszakot helyeznek kilátásba, kategórikusan ki fogom jelenteni, hogy fegyverre fegyverrel válaszolunk. Aki Magyarország területére engedélyünk nélkül beteszi a lábát, azt ellenségnek tekintjük.”
“1939. szeptember 9-én Ribbentropp telefonon felhívta Csákyt és kérte, hogy „a magyar kormány engedje meg azt, hogy német katonai csapatok a Kassa-Nagyszalánc-Velejte vonalon, tehát magyar területen vonulhassak át Szlovákiából Lengyelországba. Ribbentrop még azt kérte, hogy lehetőleg gyorsan kapjon választ, még este 7-8 óra között, mert 10-én 12 órakor szeretnék a csapatszállításokat megkezdeni. […]
A Kormányzó Úr Őfőméltóságnak és az előtte megjelenteknek is egyöntetűen az volt az álláspontjuk, hogy miután a magyar kormány már a német-lengyel háború kitörésekor leghatarázotabban kijelentette, hogy Magyarország részéről a nemzeti becsület ügye, hogy Lengyelország ellen semminemű katonai akcióban nem vehet részt (wir können aktive Kriegshandlungen nicht teilnehmen), nemzeti becsületünkkel nem fér össze, tehát hogy ezen kérést teljesítsük, és ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatoknak egy magyarországi vasútvonalon átszállátását, átvonulását Lengyelországba. […]
De nem teljesítjük azért sem, mert a német csapatoknál vannak Hlinka-gárda és a szlovák hadsereg osztagai is. Mi különben is akaratunk ellenére nem óhajtunk belekeverni vagy belesodródni a világháborúba. Különösen most nem vehetnénk részt semmiféle akcióban, amikor a lengyelek már le vannak verve.”
